Kockázati tényezők :: A kiállítás sajtóvisszhangja

Mit tudhatunk meg az államszocialista korszak ellenzéki kultúrájáról az archívumokból harminc évvel a rendszerváltás után? Milyen hatással lehetnek az akkor történtek a kortárs kultúrára és politikai gondolkodásra, miként ágyazódtak be vagy koptak ki a másként gondolkodás hagyományai, hogyan látjuk magunkat az archívumok és gyűjtemények tükrében? A Kockázati tényezők az egykor rejtett, peremre szorított vagy elnyomott tevékenységek társadalmi emlékezetben fellelhető, vagy éppen elfelejtett nyomait mutatja be.

KOCKÁZATI TÉNYEZŐK
A kulturális ellenállás archívumai

FUGA Budapest, 2018. június 15 – július 15.
Megnyitó: 2018. június 14., 19 óra
Részletek a megnyitóról, fotók, videó

A kiállításról a sajtóban:

Magyar Narancs 2018.28., rés a présen
Készül már a tananyag is

ÉS, ​Műbírálat - Tárlat - LXII. évfolyam, 25. szám, 2018. június 22.
György Péter: Kulturális ellenállás?

Népszava, ​2018.07.05., ​Csepregi Evelyn:
Ellenállók kismamaruhával és szamizdattal (tudósítás a kerekasztalról)

Magyar Múzeumok
COURAGE – Gyűjtemények hálózata
Interjú Kovács Évával és Erőss Nikolettel

..........................................................................................................................................................

 [kulturális ellenállás]

A kockázat- és felelősségvállalás, az egyéni kezdeményezések és a közösség ereje a politikai és kulturális változás elengedhetetlen feltételei. A kiállítás ezért különös figyelmet szentel az alulról szerveződésnek, az elkötelezettségnek, a szolidaritásnak és a kreativitásnak. A politika és a kultúra a korszakban elválaszthatatlanul kapcsolódott össze, így utólagos szétválasztásuk sem indokolt. E dinamikus, elkötelezett és társadalomalakító kultúrának az archívum és a történeti gyűjtemény nem élettelen ellenpólusa, hanem lenyomata, alakítója és eszköze is.

[kiállítás]

A kiállítás a kulturális ellenállás meglehetősen tág felfogását érvényesíti. S bár a kapcsolódó tevékenységek, témák, módszerek és elköteleződések nagyon sokfélék, a kiállítás három, egymással szorosan összefüggő olvasási irányt kínál az ütközés, a rejtekút és kijárat kulcsszavai köré rendezve a tárgyakat, annak megfelelően, hogy az adott tevékenységek vállaltan ellenzéki és politikai jellegűek-e vagy inkább a rendszertől való elhatárolódás más, áttételesebb útjait választották.

 Az Ütközések fejezet a nyílt konfrontációt mutatja be a rendszerrel, olyan egyéni és csoportos kezdeményezéseket, bátor és vakmerő tetteket (tüntetéseket, sztrájkokat, egyének olykor drámai, megrázó akcióit), amelyek egyértelmű politikai üzeneteket hordoztak, jelenlétük határozottan látható volt a hatalom és a köz számára egyaránt.

A Rejtekutak fejezet a második nyilvánosság alternatív érintkezési formáit veszi sorra, a szamizdatoktól a börtönökből kicsempészett írásokon át az ironikus, szatirikus rendszerkritikáig, és bemutat jó párat az ezekre érkező válaszokból, így a bebörtönzést, a cenzúrát, az emigrációba kényszerítést is.

A kiállítás harmadik fejezete a Kijáratok és párhuzamos világok, a kulturális teremtés és fogyasztás alternatív tereit és közösségeit vázolja, az élhetővé tett élet hétköznapi módszereit veszi sorra. Itt kaptak helyet azok, a hatalom által kevésbé érzékelt, vagy személyes szintig ritkábban követett jelenségek is, amelyek saját magukat inkább kulturális, művészi, vallási, néprajzi vagy könnyűzenei ízlésviláguk, mintsem politikai álláspontjaik alapján határozták meg. A lakásszínház, a táncház, az indiánjátékok, koncertek és divatséták sokak számára jelentették az őszinte, szabad, olykor dacos és lázadó alkotói környezet és életvilág megteremtésének és fenntartásának lehetőségét.

Ezek a sorvezetőként használt kulcsszavak, metaforák természetesen számos ponton összeérnek, egymásba olvadnak, és sem a tevékenységek, sem a módszerek vagy a vállalt kockázatok nem választhatók szét egyértelműen. A kiállítás célja, hogy vitát gerjesszen, amely e szerteágazó, számos kontextust átfogó jelenségkör sok szempontú megközelítését készíti elő.

[archívumok hálózata]

A kiállítás archívumokon, gyűjteményeken keresztül beszél a kulturális ellenállásról, s azt vizsgálja, hogy a különböző tevékenységek dokumentumai hogyan és miként váltak gyűjteménnyé, kik és milyen szándékkal vettek részt az alakításukban. Végigköveti, hogyan váltak ezek az anyagok a meghatározó történelmi narratívák és a kollektív emlékezet részévé, vagy miként maradtak ki onnan.

Az archívum jellemzően a gyűjtés és a megőrzés, nem a bemutatás helye, így az archívumi gyűjtemények kiállítása mindig nagy kihívás. Az archívumok találkozása a nyilvánossággal lényegesen visszafogottabb, mint a kiállítási intézményeké, ahol a különböző szempontok szerinti újrarendezés és a közönség számára való bemutatás a gyűjteményi gyakorlat lényegi része. Átváltozásaik azonban szervesen hozzátartoznak történetükhöz: egyes egykori magángyűjtemények mára meghatározó közgyűjtemények részévé váltak, mások a történelem zárványaiként őrződtek meg – szerepüket, jelentőségüket számos társadalomtörténeti, politikai és piaci szempont alakítja. Az, hogy mikor mit tekintünk kulturális ellenállásnak, szintén nagy részben függ attól, hogy az archívumokban felhalmozott, rendelkezésre álló tudást hogyan használjuk, mit emelünk ki belőle, és milyen kontextusba helyezzük. Ekképp az archívumok mára nem lezárt és érinthetetlen gyűjtemények, hanem maguk is folyamatosan részt vesznek a kortárs gondolatok formálásában.

Továbbá, a gyűjtés és válogatás már önmagában is kulturális, sőt politikai tevékenység, így nemcsak a gyűjteményben megjelenő témák, de a gyűjtemény maga is ebben a környezetben vizsgálandó. Az archívumban őrzött történetek mellé egy hasonlóképp meghallgatásra váró másik elbeszélés kér helyet magának: mégpedig az archívum, a gyűjtemény saját története. Az archívumok története nagyban magyarázza a gyűjtemények jellegét, és kijelöli a mai értelmezés határait. Ennek ékes példája az elnyomó hatalom által termelt dokumentumok utóélete, hiszen e gyűjtemények: az érintettek megfigyelését célzó titkosszolgálati iratok és felvételek nem az alulról szerveződő, a megmentés, nyomhagyás, emlékezés szándékával létrejött kollekciók sorába illeszkednek, hanem a külső, ellenséges szemlélő által rögzítettek, a rendszerellenesnek ítélt tevékenységek feltérképezésére szolgáltak. Körültekintő kiállításuk még akkor is indokolt, ha sok esetben ezek jelentik az adott személyek és események megismerésének forrását.

E két, radikálisan különböző gyűjteményalakítási – és tegyük hozzá, szemléleti – mód: az alulról és a felülről szerveződés dinamikája, elhatárolódásaik és találkozásaik, mind a kulturális, mind a politikai ellenállás megismerésének és kortársi újragondolásának támasza lehet.

A kiállítás darabjai a rendszer számára kockázati tényezőt jelentettek, jelentőségüket azonban korlátozná, ha csak a hatalom szempontjai szerint értelmeznénk őket. Létrejöttükben a civil önrendelkezés és az egyéni kreativitás hajtóereje legalább ilyen meghatározó, a legteljesebb képet azonban akkor kapjuk, ha a hatalmi viszonyok és az egyéni kezdeményezések összefüggéseihez, egymásra hatásaihoz közelebb jutunk.  

***

A kiállítás válogatás a COURAGE: Kulturális ellenállás és ellenkultúra: Az ellenzékiség öröksége az egykori szocialista országokban című nemzetközi kutatási projekt anyagából.