Sipos Alexandra

Sipos Alexandra
CV letöltése

Kutató

Tudományos munkatárs (TK SZI)
Kutatási területek

Sipos Alexandra, PhD a Társadalomtudományi Kutatóközpont tudományos munkatársa. PhD fokozatát summa cum laude minősítéssel védte meg az Eötvös Loránd Tudományegyetemen  2021-ben. Doktori disszertációjának témája az élettársi és rokoni kapcsolatok elismerése volt Magyarországon az egyenlő házasság tekintetében. Kutatási témái közé tartoznak a nemi és szexuális kisebbségeket érintő emberi jogok és egyenlőségi kérdések, különös tekintettel az azonos nemű párok elismerésére, a szexualitások és társadalmi nemek tanulmánya, a jogszociológia és az ifjúságpolitika. 2019-ben Erasmus+ csereprogramban vett részt a Firenzei Egyetemen, ahol az olasz alkotmánybíróság döntéseit kutatta. Ezt a kutatást folytatva, 2020-ban az Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíjban részesült, amelynek során összehasonlító kutatást végzett a magyar és az olasz alkotmánybírósági határozatokról. 2012 óta tevékenykedik az ifjúságpolitika területén nemzeti és európai szinten. Jelenleg többféle kutatásban vesz részt, többek között egy Horizont Európa projektben (UNTWIST), egy Magyar Tudományos Akadémia Lendület programban (MTA TK "Lendület" Reprodukciós Döntéseket Vizsgáló Kutatócsoport) és a Feminista bírói ítélkezés Közép- és Kelet-Európában című projektben.

Kiemelt publikációk

Szabó, L. P., & Sipos, A. (2022). A család az …? A ’család’ fogalma a magyar online hírportálokon. In Mi a család? (pp. 101–120).

Sipos, A. (2021). EU Youth Strategy and the European Youth Goals – can they help in achieving solidarity? In Europe talks solidarity (pp. 1–22).

Sipos, A. (2019). Hungary. East European Yearbook on Human Rights2(1), 118–132. http://doi.org/10.5553/EEYHR/258977642019002001006

Sipos, A. (2018). Gender equality, rainbow families and the role of the Equal Treatment Authority. In Women: Between the Public and Private Spheres of Life (pp. 101–116).

Sipos, A. (2018). Eladónőt keresünk! – az Egyenlő Bánásmód Hatóság nemi sztereotípiákkal kapcsolatos döntései. FUNDAMENTUM22(1), 73–86.

Projektek

UNTWIST - Szakpolitikai ajánlások a feminizmus veszteseinek főáramú szavazóként való visszaszerzésére (résztvevő kutató, vezető kutató: Tardos Katalin)

A reprodukcióval kapcsolatos döntések többszempontú vizsgálata európai összehasonlításban a (poszt)-pandémiás korszakban (résztvevő kutató, kutatásvezető: Szalma Ivett)

Covid járvány - társadalmi egyenlőtlenségek és integráció (résztvevő kutató, kutatásvezető: Kovách Imre)

Családtudományi Kutatási Centrum (résztvevő kutató, kutatásvezető: Husz Ildikó, Albert Fruzsina)